Johannes

4 hónapos korában kapott implantátumot

Fiunk, Johannes születése után 2 nappal a kórházban végzett rutin újszülöttkori hallásvizsgálat alapján felmerült, hogy egyik fülére sem hall. Az első diagnózis sokkoló volt.

Mivel azonban egyik rokonunknak sem volt halláskárosodása, abban reménykedtünk, hogy hiba történt, és a következő vizsgálat eredménye jobb lesz. Több hallásvizsgálat és ABR-mérés történt négy és hat hetes korában, ezek megerősítették, hogy a mi kis Johannesünk súlyos halláskárosodásban szenved. Először nem tudtuk, és nem akartuk elhinni. Johannes azonnal hallókészüléket kapott, amely sajnos teljesen hasztalan volt. Nem reagált a hangokra, függetlenül attól, milyen hangosak voltak. Kizárólag a vizuális ingerekre reagált. Egy vizsgálat megerősítette, hogy Johannes 120 dB-nél sem mutat hallási választ.

A férjem és én az első vizsgálat után azonnal kiderítettünk mindent, amit lehetett a siketségről. Keresgélésünk során találkoztunk a cochlearis implantátumokkal. Közeli kapcsolatba kerültünk olyan halláskárosodott gyermekek szüleivel, akiknek cochlearis implantátumot ültettek be. A szülők felbecsülhetetlen információkat adtak tapasztalataikról. Hamarosan az implantátum mellett döntöttünk.

Az előzetes vizsgálatok ígéretesek voltak, a CI csapat Würzburgban, Németországban azonnal műtétet javasolt. Konzultáltunk a gyermekorvossal, az aneszteziológussal és a fül-orr-gégész szakorvossal. Valamennyien azonnali kezelést javasoltak, és mi egy MED‑EL cochlearis implantátum mellett döntöttünk. Johannes műtéte probléma nélkül lezajlott. A rövid kórházi tartózkodás után áttört az első foga, és megtanult átfordulni. Az egész CI csapat hatalmas érzelmi támogatást adott nekünk.

Az első beállításra 6 héttel később került sor. Már nagyon vártuk ezt a pillanatot, de féltünk is. Vajon-e fog-e reagálni a kisfiunk? Képes lesz-e hallani? A kezelő audiológus egy triangulumon játszott. Amikor Johannes az első hangot meghallotta, meglepődött, és elkezdett nevetni. Nagyon sokkolt minket kisfiunknak ez az intenzív válasza. El voltunk ragadtatva! A játék minden hanggal megismétlődött. Amikor a triangulum hangja már nem hallatszott, Johannes is abbahagyta a nevetést. Mivel Johannes nagyon fiatal volt, úgy döntöttünk, 3 nap alatt végezzük el az első beállítást, és a következő 2 nap is olyan sikeres volt, mint az első.

Örömmel figyeltük, hogy Johannes képes meghallani a környezet hangjait. Már pár hét után láthattuk a fejlődést. Johannes elaludt, és egy hangos zaj felébresztette, ő azonnal a hang forrását kezdte keresni. Ezalatt Johannes elkezdett hangokat kiadni és gagyogni. CI nélkül azonban nem ad ki hangot.

Intenzíven dolgozunk Johannes-szel, sokat beszélünk hozzá. A korai stimuláció nagyban hozzájárult a sikerhez. A CI-vel elért fejlődésének hatására már nem félünk a siketségétől. Johannes-szel közel normális életet élünk, és sok tevékenységben veszünk részt. A normál hallású gyerekek elfogadják, hogy CI-je van. Csak azt akarják tudni, hogy mit hord Johannes a fülén, és miután elmagyarázzuk, úgy játszanak Johannes-szel, mint bármely más normál hallású gyerekkel. Csak annyit mondhatok, hogy nagyon lelkes vagyok a MED‑EL cochlearis implantátumunkkal kapcsolatban, és bátorítani szeretnék minden szülőt, aki hasonló döntés előtt áll, hogy legyen bátorsága megtenni ezt a lépést, és hagyja, hogy gyermeke implantátumot kapjon.

© 2017 MED-EL